A 20-as évek a nagy változás időszaka, fejlődött a technika megjelentek az autók, új táncfajták születtek, az emberek sportolni kezdtek, és ehhez igazították a ruhákat is. Végül, de nem utolsó sorban, ekkor élt a 20. század egyik legnagyobb tervezője Coco Chanel, aki munkásságával nagyban segítette a nők egyenjogúságát, emancipációját.

Történelmi háttér:
Fontos megvizsgálni először a 20-as évek előzményét. Az első világháború után járunk, ami 15 millió ember halálát követelte. A háború befejezése után az emberek felszabadultak és boldogok akartak lenni, ennek köszönhetően nagy változás következett be az életvitelben.

Életmód:
Egyre nagyobb szerepet kapott például a sport. Európában akkora népszerűségnek örvendett a futball, hogy a meccsek társasági eseményekké váltak. Angliában a krikettet és a teniszt kedvelték a legjobban, míg a franciák a kerékpározásért rajongtak. A nők ebben az időben kezdtek cigarettázni és koktélokat fogyasztani, már férfi kísérő nélkül is megjelenhettek egy-egy eseményen, lazább lett a társasági viselkedés.

Nagy változás következett be a zenében is, dixieland-et és blues-t hallgattak. Ezzel együtt megjelentek a modern táncok, elsők között a sztepp, majd a charleston. Ezek a táncok már mindenféle társadalmi réteg számára elérhetőek voltak, nem úgy mint elődeik, a szalontáncok.

A megváltozott igényekhez és életmódhoz más ruhák szükségeltettek. Coco Chanel ruhái pont ilyenek voltak. Ő sok női kortársával együtt modern felszabadult életet élt, ruhái éppen ezért lezserek és egyszerű szabásúak voltak, akadálymentes mozgást biztosítva viselőjének. Hamarosan ruhákat kezdett gyártani azoknak a nőismerőseinek, akik az átlagtól eltérően akartak öltözködni. Innen már nem kell részletezni a nagy Chanel divatház történetét, hiszen az a mai napig töretlen hála Karl Lagerfeldnek.

Nőideál:
Az életmódbeli és a társadalmi változások kihatottak a kor szépségideáljára is. Az ekkori eszményi nő képe teljes mértékben szakított az előző század nőalakjaival, ahol például a karcsú derék sokszor nagy hangsúlyt kapott. Ezt az új ideált garconne-nek nevezték Victor Margueritte 1922-es regénye alapján, amelynek főhőse egy önálló, fiús, dolgozó és szabad szerelemnek hódoló lány. Azért is alakult át a nőideál, hiszen ekkor már megengedhették maguknak azt a nők, amit évszázadokon át nem, dolgozhattak és ennek köszönhetően képesek voltak eltartani magukat. Függetlenné válhattak a férfiaktól anyagilag, és ezt követte az életmódjuk is.
Ez azért következett be, mert a háború alatt a nők rá voltak kényszerítve arra, hogy egyedül is helytálljanak. Sok gyárban, míg a férfiak a harctéren küzdöttek az életükért, a munkájukat nők végezték el. Nem meglepő tehát, ha a háború után a nők több jogot akartak, és ehhez igazodott a nőideál is, ami egy fiús testalkatú és frizurájú nő lett.
A legtöbb hölgy rövid bubi frizurát vágatott, mint Louise Brooks. Ez részben Coco Chanel-nek is köszönhető, az ő modelljeinek volt ilyen a hajviselete egyik bemutatóján. A nők rövid frizurájukba sokszor zselével hullámokat fésültek.

Női divat:
Coco Chanel alakja a kor ideáljának megfelelő volt, és ruháit is az ilyen alkatú hölgyekre tervezte. A ruhák minden nőt a kor eszményi nőjének akartak láttatni (ez mindegyik divat esetén így van), ezért hódított a bő szabásvonal, ami nem engedte láttatni a csípőt, a derekat és a melleket. A halcsontból készült fűzők ugyan eltűntek, de a bő ruhák alatt a hölgyek továbbra is viseltek korszerű anyagú mídereket, alakformálás céljából. A míder főleg a mell leszorítására szolgált, hogy az minél laposabbnak hasson. Új alsóruha is megjelent, a trikó-kombiné. A hálóruha is megváltozott, eddig a hölgyek hálóinget hordtak, de ezt felváltotta a pizsama.

Az új eszményi nőalak a fiatalságot hirdette, az érett nőiesség már nem volt divatos. Az új életmód, ami a sporttal, a pörgős táncokkal jött egy fiatal, lendületes és mozgékony nőt kívánt.

Az új szabású ruhák, új anyagokból készültek: matt selyem, tweed, dzsörzé, kreppzsorzsett és forgalomba kerültek az első műszálas anyagok.1928-ben a Du Pont de Nemurs vállalat fejlesztette ki a nejlonszálat. A kötött anyag nagy szerepet kapott a nők ruhatárában, ebből készültek a kardigánok, pulóverek és a jumper-ek. Nagy divatja volt a szőrmének is, bundát nagyon sokféle szőrméből készítettek: csincsilla, hermelin, nyúl, vakond.

Míg a századfordulón a kétrészes ruhák voltak nagyon divatosak, addig a 20-as években az egyrészesek számítottak modernnek. A ruhák lazán a csípőn voltak megkötve, és ez is merőben új volt, a 20-as évek előtt a mell alatt vagy a derékban voltak húzottak a ruhák. A „V”, a kerek és a csónakkivágások egyaránt népszerűek voltak.
A tunikák és az ingruhák is kedveltek volt bő szabásuk, lazaságuk miatt. Készült nők számára is szmoking, taftból és bársonyból.

Az estélyi viseletek hátul mély kivágásúak, egyrészesek, ujjatlan aszimmetrikus rojtos ruhák voltak, amelyeket flitterek, gyöngyök és hímzések díszítettek. Ezek ellensúlyozták a ruhák bőségét, és lazaságát, elegánssá téve azt.

A szoknyák hossza a boka és a térd között változott, a földig érő hossz teljesen eltűnt a divat palettájáról. A fekete harisnyát felváltották a testszínűek. A ruhákban az uralkodó színek a smaragdzöld, kénsárga, királykék, bíbor és a sárga voltak.

Kiegészítők, smink:
Nagyon divatosak voltak a hajpántok és cloche kalapok, amelyek nem engedték láttatni a nők homlokát. A bura és a harang formájú fejfedőket, amelyek teljesen a fejre simultak, általában féloldalt az arcba húzták.

A táskák kicsik voltak és hónalj alatt hordák őket. Kiegészítőként még megmaradt a legyező, de a 20-as évek után végleg eltűnt.

Coco Chanel tette divatossá a bizsukat: gyöngysorok, karkötők, fülbevalók. Ez nagy újításnak számított, mivel eddig csak valódi ékszereket viseltek a nők. A garconne divat térhódításával megjelentek a sálhoz való tűk, a férfias órák és a mellényből kilátszódó óralánc.

A fiús megjelenés ellenére divatosak maradtak a félmagas sarkú félcipők, amelyek hegyes orral készültek. A napernyő és a turbán is a női öltözködés alapdarabjaivá váltak.
Ekkor kezdtek a nők sminkelni, főleg a száj és a szem volt hangsúlyos. A szemöldökszedés is egyre elterjedtebb volt, a szemöldököt aztán feketével emelték ki.

Férfi divat:
Bár a 20-as évek a nők forradalma volt, azért a háború után a férfidivat is változáson ment keresztül, de ez a változás lassabb volt. Divatossá váltak a sötétkék, a drapp és a szürke zakók hajszálcsíkos változatban kétsoros gombolással, de készültek kockás és egyéb kismintás anyagokból is öltönyök.

A sport elterjedése az ő öltözködésüket is befolyásolta. Az ő ruhásszekrényükben is megjelent a tweedanyag, melyből hátul övvel összehúzott sportzakókat készítettek az erősebbik nem számára. Sportos kabátot is hordtak a férfiak, amelyet trencskó-nak neveztek. Hódítottak a mellények, a kardigánok és a kötött pulóverek is. A mellényt napközben inkább a kötött pulóverek váltották fel.

Az oxfordi diákoknak köszönhetően divatos lett a flanelnadrág, lassan a férfiak is megszabadultak az eddigi divat kötöttségeitől. 1925 körül a nadrágok derekát magasra emelték, és a nadrágok hajtókát kaptak.

Az urak is zselével formázták a hajukat, amit középen választottak el, és szorosan a fejre fésültek. Kalapot hordtak, de a cilinder teljesen divatjamúltnak számított. Viszont nagy szerepet kapott a nyakkendő, amely a divatosság elengedhetetlen kelléke lett.

A 20-as évek divatforradalma abból is állt, hogy most már nem lehetett a ruha alapján megállapítani, hogy ki melyik társadalmi osztályba tartozik. A ruha vonalvezetése és színe semmit nem árult el erről, de a nagy tervezők darabjait, Coco Chanel-ét, Madeleine Vionner-ét, Jean Patou-ét, Jeanne Lavin-ét nem tudta megfizetni, csak a gazdagabb réteg. Ezeknek a tervezőknek a ruhái minőségi anyagokból és minőségi munkával készültek, tehát ebben rejlett még is egy kis különbség az egyes társadalmi rétegek hölgytagjainak ruhái között.

Idegen kifejezések:
jumper – sportos, blúzszerű egyenes vonalú felsőruházat nőknek, amely kötött anyagból készült
trencskó – többnyire kétsoros, övvel ellátott minden időben hordható galléros kabát
cloche kalap – kerek, keskeny szegélyű, magas kalap

Források:
Szűcs Ágnes – Művészettörténet, Divattörténet (Műszaki kiadó, 2003)
Cser Andor – Művészetek és öltözékek története (Göttinger kiadó, 2001)
Gertrud Lehnert – Divat ( Kossuth kiadó, 2003)
Csipes Antal – Divattükör (Osiris kiadó, 2006)
Mátrai Péter – Textil és Divat ABC (Okisz Labor, 1982)

http://lilla.sellei.hu/node/116